A Múzsa olykor a boltból hazafelé jövet, egy kilo kenyér és némi felvágott társaságában csókolja szájon az embert. A körülmények persze rányomják bélyegüket a műre: „Beleim vergődve üvöltenek, hogy a beteg világra okádhassák szentségtelen magzatukat."