A Múzsa olykor a boltból hazafelé jövet, egy kilo kenyér és némi felvágott társaságában csókolja szájon az embert. A körülmények persze rányomják bélyegüket a műre:
„Beleim vergődve üvöltenek, hogy a beteg világra okádhassák szentségtelen magzatukat."
