Dance with Socrates

           Úgy képzelem, ha a boldogság mértékét számszerűsíteni tudnánk, az aktuális értéket egy folytonos skálán ábrázolhatnánk (a skála végpontjainak kérdését - ha egyáltalán léteznek ilyenek - a nálam bölcsebb emberek…

          Régen a fejemben van annak a lényege, amit ebben a bejegyzésben el szeretnék mondani. Öt perce még nem örültem annak, hogy ezt most kell megtennem, de talán jobb lesz így: a rám olyannyira jellemző (és általam feltérképezett okokkal…

           Néha egy-egy pillanatra elhiszem, hogy egy csomó minden nem számít.

          Négy évvel ezelőtt láthatatlan szöget vertek a koponyám bal felébe. Isten vagy talán valamelyik rokona rajzolta az X-et a megfelelő helyre puha, piros zsírkrétával. Fájt ez a jel. Elhomályosította a látásomat, néha úgy…

          Hosszu ido utan vegre megszuletett a fejemben egy (majd ket nappal kesobb egy ujabb) regenyotlet. Ami a legmeglepobb az egeszben, hogy az elso fohose nem mas lenne, mint egy no.

          Van az ugy, hogy a lany azon dolgozik, hogy jo legyen. Neked. Mielott meg felvenned a kezeidet tarkod moge tevo kiralyi pozt (ezzel is demonstralva, hogy neked itt az is eleg, ha engeded, hogy vegetativ ducaid tegyek a dolgukat) elore nyulsz a…

          Talán jellemez engem, talán teljesen természetes, de az igazat megvallva bármelyik saját írásom alá odacsaphatnám az "én" szócskát a meglevő címkék mellé.          Persze ha…

          Ezentúl a papír lesz a rosta, az idő a szitáló kéz.

          Komoly félelmem, hogy rosszul fogok vagy fogtam meg egy általam elgondolkodtatónak tartott témát, a jövőre nézve elvesztve annak lehetőségét, hogy hozzá méltó módon dolgozhassam fel. Valószínűleg csak a sikertelenségtől…

          Egy pesti lakásban fekszem. Egyedül. Az ablakon beárad a jól ismert téli derengés (az a városi fajta, amit a az utcai lámpák fényéből desztillál a párás, fagyos levegő).          Már…

Most néhány óráig csak az enyém és a hóesésé ez az egész kihalt kísértetváros.

A Múzsa olykor a boltból hazafelé jövet, egy kilo kenyér és némi felvágott társaságában csókolja szájon az embert. A körülmények persze rányomják bélyegüket a műre: „Beleim vergődve üvöltenek, hogy a beteg világra okádhassák szentségtelen magzatukat."

            Egyszer volt, hol nem volt, réges-régen élt egy szegény ember. Szeretett volna készíteni egy hasábot, amihez adott mennyiségű alapanyag állt rendelkezésére. Mereven elhatározta, hogy a hasáb magassága jóval kisebb…

            Hősünket ismerve, valószínűleg egy hónapot tölthetett egy trópusi szigeten, ahol rumtól eltompult aggyal adta elő három akkordból álló névre szóló szerelmes dalait a helyi egzotikus őslakosok helyi egzotikus…

          Nem mondhatnám, hogy üvöltve rázza börtöne rácsait. Csupán elegáns hanyagsággal válla mögé dobja a sálat – amit büszkén visel ősztől tavaszig –,  ha a tudomány ingoványos mocsarában vagyok kénytelen…