Régen a fejemben van annak a lényege, amit ebben a bejegyzésben el szeretnék mondani. Öt perce még nem örültem annak, hogy ezt most kell megtennem, de talán jobb lesz így: a rám olyannyira jellemző (és általam feltérképezett okokkal rendelkezőnek tartott) túlzott bőbeszédűség helyett tömör leszek, ezáltal talán egy kicsivel elegánsabb is, annak árán (és immár szívesen), hogy az eredeti koncepció nagyban megváltozik.
Hogy miért kell ezt most? Hogy ne sérüljön az időrendiség.
Azt ígértem, hogy a szokottnál tömörebb leszek és előre magyarázkodom, mégpedig hosszan. Ez már csak így megy, ha valaki talán az átlagnál is jobban fél attól, hogy félreértik. Már így is túl sokat mondtam ellen az eredeti ígéretnek, jöjjön tehát az a bizonyos tömör lényegi rész:
Elismert művészek munkásságát az utókor korszakokra, ciklusokra bontja. Én nem elismert vagyok, hanem önjelölt, utókorom pedig nincsen. Úgy érzem, a fenti tények feljogosítanak arra, hogy ha már mástól nem várhatom, hogy megtegye, saját magam vágjam darabokra azt, ami - bármennyire kellemetlen is tud lenni néha - oszthatatlan egész.
Itt húzom meg a vonalat: következzen a második. Ez után.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.