Négy évvel ezelőtt láthatatlan szöget vertek a koponyám bal felébe. Isten vagy talán valamelyik rokona rajzolta az X-et a megfelelő helyre puha, piros zsírkrétával. Fájt ez a jel. Elhomályosította a látásomat, néha úgy éreztem, hogy képtelen vagyok eszméletemnél maradni. Elokádtam magam.
Nem csak Isten lát a fejekbe manapság, hanem a fehér ruhás papok is. Ács is akad köztük, ő verte a szöget a kijelölt irányba.
Azóta hordom magamban, néha megbotlik benne néhány gondolatom, máskor próbálok köré leplet csavarni, elgörbíteni, de hiába, a lelkiismeret lakhelyébe szúr a hegy, így nem kerülhetem el, hogy néha összegabalyodjanak. Miért a lekiismeret? Mert tartozom a magért, tartozom a szóért és a kenyérért és tartozom mindazoknak, akik megtartanának engem ebben az életben.
Köszönöm a jelet és köszönöm a szeget, ami olykor figyelmeztet, hogy amilyen gyönyörű az élet, olyan törékeny.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.