Nem mondhatnám, hogy üvöltve rázza börtöne rácsait. Csupán elegáns hanyagsággal válla mögé dobja a sálat – amit büszkén visel ősztől tavaszig –, ha a tudomány ingoványos mocsarában vagyok kénytelen kalandozni néhány napig. Nem kell, hogy szemrehányóan nézzen. Tisztában van vele, hogy a markában vagyok és előbb-utóbb úgyis útjára engedem.
– Maga innentől fogva szabad ember. Akkor a papírmunkával meg is volnánk. A tollat nyugodtan tartsa csak meg. Fogja fel úgy, hogy egy kedves souvenirt eddigi lakhelyéről.
– Köszönöm. A viszontlátásra!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.